2014. február 16., vasárnap

6.fejezet ~ Larry Stylinson

Sziasztok!
Minden elmaradásomat pótolni fogom..most kezdem.
Utálok késni a résszel, de próbálom hozni amint tudom.
Még mindig nagy problémám, hogy nincs laptopom a koleszban pedig csak a telómra számíthatok.
Lássuk be hogy azzal nem sokra megyek..úgy volt hogy februárban kapok laptopot, de nem hiszem hogy így lesz.
A lényeg hogy a lehetőségeimhez képest próbálom hozni a részeket.
Ne haragudjatok!

Jó olvasást, drágák! x

4.rész



Louis
Arra eszméltem föl, hogy könnyezni kezd a szemem. Valószínűleg elfelejtettem pislogni. 
Harry..ő azt hiszem elaludt. Lehunyt szemekkel és kisimult vonásokkal feküdt mellettem. A bőre éppen súrolta a kezemet. Kicsit közelebb toltam így már teljesen éreztem. Selymes volt és puha.
Persze nem ez az első alkalom hogy hozzáérek, de minden alkalommal ugyanolyan érzést vált ki belőlem.
Ezt lehetetlen megszokni. Egy göndör fürt a szemébe lógott. Óvatosan megfogtam és a füle mögé simítottam. 
Erre megmozdult. Hirtelen megijedtem..mi van ha végig magánál volt. 
Nem érdekel! Hirtelen felindulásból fogtam magam és adtam egy puszit az arcára. 
Semmi. Tényleg alszik.
Most nagyon boldog vagyok..ez hihetetlen érzés volt. Bár meg merném tenni akkor is amikor ébren van.
Ugyanabban a pozícióban voltunk ahogy eddig is. Egymás mellet elterülve az ágyon, a bőrünk összeér.
Ez most így tökéletes. Lehet hogy nem is igaz. 
Nem mozdultam csak a másik oldalra fordítottam a fejemet.
Elgondolkoztam ezen az egészen. Az már biztos hogy ez megéri nekem.
Ha a hátrányokat és az előnyöket nézzük. A válasz egyértelmű.
Az a kegyetlen igazság, hogy ha 99,99%-ban fájdalmas lenne és csak a maradék 0,01% lenne a boldogság, akkor sem hagynám veszni ezt az egészet.
Ez értelmet ad az életemnek. Új dolgokra mutat rá és szükségem van erre a fájdalomra.
Nem mellesleg kib.szottul nem fogok lemondani Harryről. Ez őrültség. Lesz.rom hogy mi lenne a legkíméletesebb módja, hogy hogyan tehetném fájdalommentessé.
Nem akarom azzá tenni..nem mintha tudnám.
Legalább érzem, hogy igazi. Ha fáj akkor igazi. Tehát nem csak álmodom.
Nem akarok agyalni rajta..ha gondolkozunk a dolgokon akkor csak bonyolultak lesznek.
'De' és 'ha'. A két legnagyobb baromság. Teljesen feleslegesek..csak összekuszálják a szálakat.
Aztán a másik oldalon ott a spontaneitás. Talán néha bajba sodornak a spontán tettek.
De legalább biztosan tudjuk, hogy őszinte dolog és nem befolyásoltak a gondolataink és a félelmeink még ha csak egy kis időre is.
Mint az a puszi az előbb. Nem korlátozott semmi.
Most csak lehunyom a szemem és nem gondolok semmire.
A lélegzetemre figyeltem és élveztem ezt a békés helyzetet.
Egészen addig amíg mocorgásra nem lettem figyelmes. Éreztem ahogy besüpped mellettem az ágy.
Ne! Ne menj el..kérlek!
Ehelyett legnagyobb meglepetésemre csak annyi történt, hogy kaptam egy puszit az arcomra.
Éreztem ahogy a puha fürtök csikizik az arcomat. Az arcom lángba borult.
-Szia, Boo! -vigyorgott. Könyökével a hátam mögött támaszkodott a jobb karját pedig a testemen átvetve a párnámon nyugtatta.
-Szia! -komoly erőfeszítéseket kellett tennem hogy ezt kitudjam mondani. Mindenesetre remegett a hangom.
-Mit fogunk ma csinálni? -kérdezte izgatottan, babás mosollyal az arcán. Ez nyugtatóan hatott rám.
-Amit szeretnél Hazz. -pöcköltem meg az egyik fürtjét ami végül a szemén állapodott meg ezért nem látott. Gyorsan megrázta a fejét, mint ahogy a kutyák szokták amikor vizesek. 
Imádnivaló volt. Homlok ráncolva meredt rám, aztán elengedett egy pici mosolyt.
-Akkor? -kérdezte az alsó ajkába harapva.
-Hát..mi lenne haa. Filmeznénk. Mit szólsz?
-Hmm..mit néznénk?
-Vígjáték? -vetettem föl az ötletet.
-Neee.
-Akció?
-Áh. Horror!
-Horror? Biztos vagy benne? -kérdeztem kicsit megszeppenve.
-Ne félj..majd én vigyázok rád! -mondta.
-Rendben! -néztem mélyen a szemeibe.

Harry
-Rendben! -mondta és simogatott a tekintetével.
-Akkor gyere! -mondtam és segítettem neki felkelni a kényelmes ágyáról.
Lementünk a nappaliba és besötétítettünk. Leengedtük az összes redőnyt és Lou kérésére bezártuk mind a bejárati mind a hátsó ajtókat.
-Boo..te menj és csinálj valami nasit, addig én elrendezem az ágyat. Röviden bólintott és elindult a konyha felé én pedig utána néztem. Ellenállhatatlan. 
Megráztam a fejem és nekiálltam a kanapénak. Átalakítottam franciaággyá.
Vittem takarókat meg egy pár párnát is.
-Csináltam karamellás popcorn-t és hoztam még csokit, chipset, és egy csomó Skittles-t.
Szerintem ezzel elleszünk egy darabig. Ja és kólát is hoztam. -sorolta büszkén amiért egyedül el mert menni a sötét konyhába.
-Ügyes vagy! Na gyere válasszunk!
-Hát jó..-fújta ki a levegőt lassan.
-Ne félj! -mosolyogtam rá bátorítóan. -Itt vagyok! -simogattam meg a vállát amire egy félénk mosoly volt a válasz.
-Na szóval..Kör 2?
-Azt ne..tudod hogy két hétig nem mertem fürödni! -vágott kétségbeesett fejet.
-Jó akkor azt hagyjuk. Umm..Végső állomás?
-Azután meg utcára nem merek menni..
-Hát akkor..láttad már a REC-et?
-Mi..umm..nem hiszem.
-Akkor az lesz. -mondtam az orrom alatt mosolyogva.
-De az nem olyan ijesztő, ugye?
-Dehogy Boo. -mondtam megjátszott ártatlansággal.
A testünk kétségbeesetten egymásénak nyomódott..ez főleg az ő hibája. Nem mintha bánnám.
A következő pillanatban a zombik elkezdtek felfelé rohanni a lépcsőházban hátborzongató hangok kíséretében. Elkapták az egyik férfit mire Lou száját egy kisebb sikoly hagyta el.
Kisebb drámai csönd után előugrott egy a semmiből. Boo ettől úgy megijedt hogy az ölembe ugrott.
Még mielőtt meggondolhatta volna magát szorosan átöleltem.
Fejét a mellkasomba temette.
-Kapcsold ki! Kapcsold ki! Kapcsold ki! Kérlek..-mondta remegő hangon.
-Jólvan! Azonnal. Kikapcsoltam. Látod..ennyi. -próbáltam nyugtatni.
-Nem..nem látom mivel most koromsötét van. -pánikolt.
-Oh... -erre most nem sok mindent tudtam mondani.
-Harry? -zökkentett ki.
-Semmi baj..figyelj. Most fölmegyünk a szobába, jó?
-Mi? Megőrültél? Én el nem mozdulok innen. -tiltakozott.
-Nem is kell! -mondtam.
-Hazz, mit csinálsz? -kérdezte azzal fölkaptam menyasszonyi stílusban és elindultam felfelé a lépcsőn. 
Egyenesen bevittem a szobájába és lefektettem az ágyra majd felegyenesedtem és lassan az ajtó felé vettem az irányt.
-Mit gondolsz hová mész? -szólt utánam egy csodálatos hang.
-Uh..a szobámba? -kérdeztem.
-Azt nem. Halálra rémítesz azzal a filmmel aztán csak simán itt hagysz? Gyere ide.
Engedelmeskedtem. Lerúgtam a cipőimet, letoltam a nadrágomat és befeküdtem mellé az ágyba.
Amint a hátam a hideg lepedőt érintette hozzám bújt.
-Vigyázok rád..-mondtam.
-Remélem is! -mondta és ajkait az arcomra tapasztotta.

Ne haragudjatok..tudom hogy elég silány rész lett, de most így sikerült! :/
Reméljük legközelebb jobb lesz! :)
Nyugodtan írjatok véleményt..nem harapok! xx

Remélem tetszett. xx